Rózsa Zoltán, igazgató

1971. november 9-én születtem Orosházán. A Vörösmarty Általános iskolába jártam (akkori nevén III. sz. Ált. Isk.), majd a Táncsics Mihály gimnáziumban érettségiztem, 1990-ben. 1997-ben végeztem az ELTE-n régészet szakon, illetve 2008-ban Szegeden geoarcheológus diplomát szereztem. 1997. decembere óta dolgozok Orosházán a Múzeumban, 2001. május 1. óta az intézmény vezetője vagyok. Régészként első sorban népvándorlás kori kultúrák emlékanyagával foglalkozom, de kis múzeum lévén hamar mindenevő lettem. Természetesen ennek is megvan a pozitív oldala, tudatosítja a nyilvánvalót: évezredek alatt az ember ember maradt lehetőségei nem változtak, csak az eszközei.

Erostyák Zoltán

1973. május 8-án születtem Orosházán. Egyetemi diplomát történelem-néprajz szakon szereztem Szegeden a régebben JATE-nek nevezett felsőfokú intézményben. Kalandosabb tanítások után 2001 augusztusa óta dolgozom a Szántó Kovács János Területi Múzeumban, valamint tanítok a Táncsics Mihály Gimnáziumban.
Kutatási témák:
- Helyi kisipar
- Oláhcigány közösségek
- Helyi történelem korai források viszonylatában.
- Történeti ökológia – történeti néprajz.

Józó Tamásné

Nem számít, hogy kézműves foglalkozásról, táborról vagy akár más programról van szó, mindenbe újult erővel fogok. Azt szoktam mondani, hogy a gyerekek mindent megértenek, és minden foglalkoztatja őket a maguk szintjén, ezért megérdemlik, hogy méltóképpen foglalkozzanak velük. Ugyanúgy mindenre fogékonyak, ezt kihasználva próbálom játékos formában közelebb hozni a sokszor unalmasnak tűnő témákat, feldobni és gyakorlati alkalmazásokkal megszerettetni őket. Több táboron is túl vagyunk (nyáron jön a többi). Az iskoláknak igyekszek segítséget nyújtani a lurkók lekötésében pl. Vörösmarty-nap, DÖK-nap, népművészeti hónap stb.

Kovács Edina

1985. szeptember 7-én születtem Orosházán. Itt végeztem iskoláimat is. Majd a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szereztem diplomát történelem szakon.
Kutatási területem a XX. századi Magyarország, annak is az első fele. Ezen belül Orosháza kialakult helyzete a trianoni békeszerződés megkötésének következtében, a Horthy-korszak Orosházának mindennapjai, és társadalmának vizsgálata.